HTML

Magyar Román

E blog célja nem a magyar-román viszony ingerlése, hanem a békés egymás mellett élés megvalósítása. A feszültség keltő személyek és események objektív bemutatásával, valamint az átlagemberek (románok és magyarok) szemszögéből való megközelítéssel sikerülhet egymás jobb megértése, elfogadása.

Friss topikok

2009.08.28. 19:48 rhoky

Madonnát kifütyülték Bukarestben

Madonnát a saját koncertjén fütyülték ki, amikor a romákkal szembeni diszkrimináció ellen szónokolt.

 

Budapest után Bukarestben lépett fel Madonna. Valószínűleg nem számított arra, hogy a közönség ennyire érzékenyen fog reagálni arra, amikor koncert közben arról kezdett beszélni, hogy mennyire elszomorítja őt az a diszkrimináció, ami a romákat éri kelet Európában, majd arra szólította fel a közönséget, hogy saját testvérükként szeressék a romákat.

És most stop.

Tessék elképzelni egy focimeccset, ahol a bíró a 90. percben tévesen ítél meg egy 11-est a hazai csapat ellen.

Hasonló füttykoncert vettek kezdetét Bukarestben is. Madonna azonban, mint egy futballbíró, akit nem tud befolyásolni a közönség reakciója, figyelemre sem méltatta azt, igaz, gyorsan be is fejezte ezt a témát és többet nem kezdte feszegetni.

 

És most jöjjenek a reakciók.

 

A vezető román napilapok elítélően nyilatkoznak Madonna szónoklatáról. Annak a véleményüknek adnak hangot, hogy Madonnának fogalma sincs a valós helyzetről, annyit tudhatott csak, mint amennyit a marketing tanácsadói mondtak neki.

 

A történtek helyet kaptak a nemzetközi sajtóban is. A “The Guardian”, “The Telegraph”, “Associated Press”, “The Star”, a Reuters, RTBF mind beszámolnak a történtekről.

 

Érdekes módon, ezek már nem Madonnát kritizálják, hanem többen is megemlítik kiegészítésként, hogy milyen sok roma él (hivatalosan ötszázezer, a valóságban ennél sokkal több) Romániában, és hogy mennyi előítélettel, diszkriminációval kell szembenézzenek. A „The Star” még azt is megemlíti, hogy a romákkal szembeni diszkrimináció néha erőszakkal és gyilkossággal is végződik, itt megemlití még a szomszédos Magyarországon történt roma gyilkosságokat is.

 

Érdekes módon a profi nemzetközi média a diszkrimináció okait nem kutatja, a romák tetteit elhallgatja, helyette csak az ellenük történt intézkedésekről számol be.

 

Kíváncsi lennék mit szólnának a tegnapi bejegyzésemhez és a bejegyzés végén levő videóhoz!!!

 

Szólj hozzá!


2009.08.27. 16:50 rhoky

Ilyen nincs! - Több mint 200 személyt pereltek be a romák!!!

Példa nélküli! A romák perelik a békés lakosokat - a rendőrség megkezdte a kihallgatásokat a különböző roma szerveztek által beperelt magyarok ügyében.

 

A feljelentésekben az áll, hogy a magyar lakosok gyújtogattak, romákat űztek el és több roma putrit is leromboltak.

Az eset előzményei a Hargita megyei Csíkszentmártonban került sor: a magyar lakosok felgyújtottak egy lóistállót és betörték néhány roma putri ablakát.

A sajtóban és a médiában tévesen úgy jelent meg, hogy a magyarok megelégelték a cigányok pimaszkodásait és fosztogatásait és ezért űzték el a romákat.

Ez azonban nem igaz.

A lakosok azt elégelték meg, hogy nem elég a földet megművelni, hanem még őrizni is kell, mert ha nem elég figyelmesek akkor a termést a romák takarítsák be helyettük és ez van már évek, ugyanis a rendőrség tehetetlen.

Ezt a tehetetlenséget, vagy inkább valljuk be, szemhunyást unta meg a magyar lakosság és kezdett öntörvénykezésbe.

 

Az eset érdekessége az, hogy amikor föllángoltak az események és a román médiában is vezető helyet kapott a hír, akkor több román internetes hírportálon is azt lehetett olvasni a hírt kommentelő román emberektől, hogy nem szeretik a magyarokat, de most az egyszer igazat adnak nekik, sőt, nekik is ezt kellene tenniük. Különböző helyiségekben a romák által elkövetett gaztetteket írtak le és azt sajnálták, hogy náluk nem történik semmi, sem a rendőrség sem az ottani lakosság nem képes szembeszállni a romákkal.

 

Az eset érdekessége, hogy még a romák sem tagadják, hogy lopnak a parasztoktól, ezt például nyíltan beismerte a Hargita Megyei Romák Szervezetének az elnöke is Jóni Géza, aki azt is hozzátette, hogy minderre a szegénység miatt kényszerültek rá.

 

A gond csak az, hogy a romák nem csak lopnak, hanem a késeléstől sem riadnak vissza. Az egyik ilyen konfliktus is késelés miatt tört ki, azazhogy azért, mert a késelő romát a rendőrség szabadon engedte, ezen háborodtak fel az emberek.

De van olyan falu, ahonnan késelés miatt már rég elkergették az összes romát a lakosok, ott van például GyergyóDitró, ahol szintén nem tűrték tovább a lakosok a rendőrség tehetetlenségét és elűzték a romákat.

 

De nemcsak a felnőttek, hanem a roma gyerekek sem riadnak vissza a késeléstől. Bizonyára sokan emlékeznek arra az esetre, amikor egy erdélyi roma kisfiú késelt meg Budapesten egy másik gyereket a lemezjátszójáért. Az RTL klub riporterei erdélybe utaztak, Gyergyószentmiklósra, ahonnan a cigány kisfiú származik, majd a kamerák jelenlétében lopták el a pénzüket a romák. Hiába mentek és hívtak rendőrt, hiába volt lefilmezve minden, a pénz nem került elő – a rendőrség tehetetlen, az emberek már nem bírják tovább, a cigányok perelnek, a románok pedig egyetértenek a magyarokkal.

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: rendőrség romák magyarok konfliktus


2009.08.27. 15:52 rhoky

Ismét magyar-román közös kormányülés

Újabb közös kormányülést tervez a két ország vezetése, ezúttal Bukarestben kerül rá sor.

 

Ötödik alkalommal szeretnék megrendezni Románia és Magyarország vezető politikusai a közös román-magyar kormányülést.

A legutolsóra tavaly került sor és ennek Szeged városa adott helyet, az idén ezt Bukarestben szeretnék megrendezni – tájékoztatott Ioana Muntean román kormányszóvívő.

Az eseményre október 10-én kerülne sor.

 

A közös kormányülésre szükség van, ugyanis a két ország kapcsolata az utóbbi időben megromolni látszik diplomáciai szinten is.

Több olyan dolog történt ugyanis, ami nem mozdította előre a két ország viszonyát, először a román államfő „ígérte meg” Budapesten, hogy sosem lesz a romániai magyaroknak autonómiájuk, majd a magyar köztársasági elnök repülőjének a leszállási engedélyét vonták vissza márciusban a román hatóságok, majd nem tudták megakadályozni, hogy a fanatikus fociszurkolók nemzetgyalázó feliratot tegyenek ki a futballstadionban a Steaua-Újpest mérkőzés alatt, aminek a visszavágója sem maradt mentes az incidensektől.

 

Magyarországnak mindent meg kell tennie, hogy helyreállítsa a jószomszédi viszont, ami az utóbbi időben a környező országokkal nagyon megromlott.

 

Szólj hozzá!


2009.08.27. 15:36 rhoky

Crin Antonescu magyarul is fog kampányolni

A Liberális Párt államelnök jelöltje eddig román politikustól példátlan módon magyarul is fog kampányolni.

 

Az elbukott parlamenti választások után, a volt miniszterelnököt, Calin Popescu Tariceanut, aki egyben a Liberális Párt elnöke is volt, Crin Antonescu váltotta, aki a novemberi államelnöki választásokon a párt jelöltjeként komoly változásokat ígér.

Az első ilyen változás, amit eddig román politikustól még nem tapasztalhatott a magyar lakosság az, hogy magyarul is megfogalmazott levélben hívja választani székelyföld lakosságát.

 

Állítólag a fiatal liberálisok vállalják 25 ezer ilyen levél kézbesítését és a kétnyelvű tájékoztatást – így szeretnék kifejezni tiszteletüket a 70 százalékban magyarok lakta székelyföldi emberekkel szemben.

 

Emil Pantelimon a fiatal liberálisok helyi elnöke az utóbbi időben tapasztalt politikai válság miatt reményt vesztett embereket szeretné elhívni szavazni, nyilatkozata szerint Antonescu egy egészen másfajta elnök lenne, mint azt eddig megszokhattuk a román politikusoktól.

 

Ez a lépés eddig példátlan, ugyanis az eddig bevett gyakorlat szerint a legtöbb román politikus a választások előtt nacionalista hangnemet váltott, úgy próbált meg minél több szavazatot gyűjteni magának.

Antonescu ezzel nyíltan kifejezte, hogy a magyarokra is számít, vállalva, hogy a nacionalista románság ezzel elfordul tőle.

 

 

Szólj hozzá!


2009.08.26. 13:33 rhoky

Vásároljon székelyföldi terméket

A hagyományos székelyföldi és a tisztán székelyföldön előállított termékek hamarosan saját „márkajelzést” kapnak.

 

A Székelyföldi Márka bejegyzés már megtörtént az Állami Találmányi és Védjegyhivatalnál. Konkrét kritérium rendszer még egyelőre nem létezik, hogy mi alapján kérheti egy termelő, hogy rátehesse a termékére a Székelyföldi Terméket igazoló logót, de annyit már lehet tudni, hogy ennek az odaítéléséről szakcsoportok, termelőegyesületek fognak dönteni majd.

 

Az egész kezdeményezés célja, hogy könnyebben azonosítható legyen a vásárló számára, hogy melyik a Székelyföldön gyártott termék és melyik nem.

 

Nagyon sok kistermelő van, akik a termékeiket a környező településeken próbálják meg értékesíteni, ezek azt remélik, hogy az itt élő ember majd szívesebben választja az ők terméküket azokkal szemben, amelyeknek más a származási helye.

 

A kérdés csak az, hogy Székelyföldön kívül majd el lehet-e adni az ilyen márkanévvel ellátott termékeket.

 

Szólj hozzá!


2009.08.26. 13:09 rhoky

November végén választ elnököt Románia

Az államelnöki választások első fordulója valószínűleg november 22-én lesz. A kampány nem hivatalosan azonban már rég elkezdődött.

 

Totális a fejetlenség az országban. Még pontosan azt sem lehet tudni, hogy kik fogják jelöltetni magukat az államfői tisztség betöltésére. A jelenlegi államfői is majd minden nap nyilatkozik ez ügyben, egyszer arról, hogy nem jelölteti magát, másodszor már úgy mondja, hogy még nem döntötte el.

 

Közben a két kormányzó párt egymást embereit igyekszik lejáratni. Szinte naponta hallunk új hírt korrupciós botrányról, miniszterek, polgármesterek, sőt újabban már az államelnök is magyarázkodásra kényszerült. Naponta állítanak fel parlamenti vizsgálóbizottságokat, amelyek szintén korruptaknak tűnnek, hiszen nemrég egy ilyen bizottságról kiderült egy kiszivárogtatott hangfelvételről, hogy szándékosan le akarja járatni a turisztikai minisztert és nem épp az aktuális ügyet akarja kivizsgálni.

 

Sajnos ismét oda jutottunk, hogy a kisebbik rossz közül fog kelleni választani.

 

Orbán Viktor legutóbbi székelyföldi látogatása alkalmával azt javasolta az erdélyi magyarságnak, hogy első körben szavazzanak az RMDSZ jelöltjére, de a másodikban már a jelenlegi kormányfőre Traian Basescura adják a voksukat. Arra a Traian Basescura, aki Budapesten jelentette ki nyilvánosan, hogy sosem lesz autonómiájuk a romániai magyaroknak, majd nemsokára Sólyom László erdélyi látogatását „nem tanácsos”-nak nevezte, mire a román hatóságok vissza is vonták a magyar államfő repülőgépének a leszállási engedélyét.

 

Szólj hozzá!


2009.08.25. 16:18 rhoky

A „Nagy” Sólyom

A történelem során több uralkodó neve elé odaragasztották a „Nagy” jelzőt. Egy biztos, Sólyom Lászlót ez a "veszély" nem fenyegeti.

 

Traian Basescu román államfő Budapesten, Sólyom László jelenlétében nyilatkozta bátran : Sosem lesz az erdélyi magyaroknak autonómiájuk.

 

Magyar részről nem történt semmi.

 

Más részről viszont igen, mintha elindult volna valami nemzetközi szinten. Egyre bátrabb lett mindenki, ha a magyar államfőről van szó.

 

Nemsokára visszavonták Sólyom László repülőjének a leszállási engedélyét és nemkívánatos személynek minősítették.

A román magyar határnál államfőhöz nem méltó módon viselkedtek a román határőrök vele.

 

Aztán egyre bátrabbak lettek a szerbek majd a szlovákok is, bekeményítettek a kisebbségi nyelvtörvénnyel, majd valósággal gúnyt űznek a magyar államfőből, mikor az Szlovákiába szeretne látogatni.

 

A románok több fórumon is helyeselték Traian Basescu cselekedeteit. Még azok is, akiknek nem volt szimpatikus elismerték, hogy ilyen kell legyen egy államfő.(Milyen jó lenne, ha ugyanezt Sólyom Lászlóról is lehetne hallani).

 

A legtöbb magyar szomorúan figyeli, hogy mi történik. A magyar vezetés első reakciója mindenre az, hogy futunk az Eu-hoz, hogy ítélje el ezt, ítélje el azt.

 

Legbelül minden magyar büszke szeretne lenni a vezetőire, nem beszélve arról, hogy milyen sokat jelentett volna a határon túli magyaroknak, ha Sólyom László azt teszi, amit a magyar nemzet vezetőjének ilyenkor tennie kell: nem hátrál meg. Nem hagyja magát. Példát mutat.

 

Helyette nyilvános bocsánatkérés Csehszlovákia népeitől 1968-ért. Szép gesztus ez, de... mi csak bocsánatot tudunk kérni?

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: fico szlovak solyom


2009.08.25. 15:26 rhoky

Tagad a prefektus

Újabb fordulat Hargita megye prefektusának magyarellenes nyilatkozata ügyében.

 

A Cotidianul című napilapban megjelent magyarellenes nyilatkozataira reagálva több erdélyi magyar vezető politikus is Constantin Strujan, Hargita megye prefektusának a lemondását követelte.

Az ügy azonban érdekes fordulatot vett.

A Duna tv szerette volna kérdőre vonni Strujant a magyarellenes nyilatkozatokkal kapcsolatban, azonban a prefektus azt állítja, hogy ez nem az ő nyilatkozata:

 

Ez nem az én nyilatkozatom – még akkor sem, ha idézőjelben jelent meg” állítja a prefektus.

 

Ha valóban így van, akkor miért nem ad ki cáfoló közleményt, ha ferdítettek a nyilatkozatain, akkor miért nem kér helyesbítés, esetleg jogorvoslatot?

Szólj hozzá!


2009.08.25. 08:22 rhoky

Prefektus úr, vegye a kalapját!

Mélységesen felháborította az erdélyi magyarság vezetőit Hargita megye prefektusának magyarellenes nyilatkozatai, ezért arra kérik a kormányfőt, hogy azonnali hatállyal hívja vissza tisztségéből.

 

Prefektus úr, vegye a kalapját! Reméljük, az ajtót magától is megtalálja.” tanácsolja Kelemen Hunor képviselő és Gyerkó László szenátor nyílt levelében a prefektusnak.

 

Nincs szükségünk ilyen prefektusra. A Hargita megyei magyarságnak nincs szüksége felelőtlen és intrikus kormányzati tisztségviselőre, ahogy nincs szüksége a prefektusi hivatalra sem, hiszen, az ilyen jellegű kirohanásokat leszámítva, nem tudni, miben is áll tulajdonképpen az intézmény tevékenysége. Nincs szükség olyan helyi kiskirályokra, akik az adófizetők pénzén sárba döngölik, lejáratják, megalázzák a közösséget.„

 

A két vezető romániai magyar politikus mélységesen elítéli Constantin Strujan, Hargita megye prefektusának a Cotidianul című napilapban megjelent nyilatkozatait és Emil Boc román kormányfőhöz fordulnak : „Azt kérjük Emil Boc miniszterelnöktől, hogy a prefektus nyilatkozatára való tekintettel, azonnal hívja vissza tisztségéből Constantin Strujánt és felkérjük a Demokrata-Liberális Pártot, hogy nyilvánosan kövesse meg a magyarságot az általa tisztségbe helyezett konfliktusszító politikus kijelentései miatt.”

 

Magyarországi politikusoktól még semmi reakció nem történt, pedig a prefektus az egész magyar nemzetet megvádolta, szerinte :”Európa cigányellenes támadásai is magyar közösségekben robbantak ki.” továbbá intoleránsnak nevezi a magyarokat az idegenekkel szemben.

 

Szólj hozzá!


2009.08.25. 08:00 rhoky

Botrány: Hargita megye prefektusának nyílt magyarellenes nyilatkozatai

A Cotidianul országos román napilapban magyarellenes nyilatkozatok láttak napvilágot. Ezúttal nem bukaresti, hanem egy, a székelyföldön élő román politikus szapulja a magyarokat.

 

Constantin Strujan, Hargita megye prefektusa elítélően nyilatkozott a magyarokról: „A magyarok nemcsak a romákkal, hanem a románokkal és általában az idegenekkel szemben is intoleránsak...Európa cigányellenes támadásai is magyar közösségekben robbantak ki.”

A továbbiakban pedig a magyarok közt élő politikus leszögezi „A vidéki lakosság 70 százaléka nem tud románul, nem lehet velük kommunikálni.”

A nyilatkozat nem mentes a vádaskodásoktól sem: „Kulturális rendezvények mögé bújnak, de valójában Magyarországon betiltott szélső-jobboldali szervezeteket tartanak fenn.”

 

A „Cotidianul” a székelyföldön történt magyarok és romák közti incidensekkel kapcsolatban kérdezte a prefektust. 

Szólj hozzá!


2009.08.25. 07:30 rhoky

Vadim leszedetné a magyar zászlókat

Alapításának 15. évfordulóját ünnepelte román vezető politikusok jelenlétében a csíkszeredai székhelyű Hargita és Kovászna megyei ortodox püspökség. A jelen lévő Nagy Románia Párt vezetője heves nyilatkozattal hívta fel ismét magára a figyelmet.

 

Corneliu Vadim Tudor felháborítónak találta, hogy a román állami ingatlanokon magyar zászlók is lengenek : „A Magyar Köztársaság zászlóit láttam a román állam épületein. Nincs mit keresniük ott. Meg fogom kérni Emil Bocot, hogy segítsen fel a vállára, hogy el tudjam távolítani a lobogókat".

 

Vadim méltatta Ioan Selejan helybéli egyházfő munkásságát. Az ünnepség alkalmával kiadott dokumentum ugyanis leszögezi : „2009-re a székelyföldi püspökség elérte, hogy romániai viszonylatban Hargita és Kovászna megyében a legnagyobb az ortodox templomok sűrűsége, ha egy román nemzetiségű lakoshoz viszonyítják az egyházi létesítmények számát”.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: vadim zaszlok


2009.08.24. 21:04 rhoky

Sólyom Lászlónak „NEM”-et mondott Szlovákia

Mit szól mindehhez a román média és a román közvélemény?

 

Fokozódik a feszültség Magyarország és Szlovákia között. Az okot mára már mindenki ismeri, ez folyik még a vízcsapból is. Természetesen a román sajtóban és médiában is helyet kapott ez az ügy.

 

Az erdélyi magyar média a Magyarországon tapasztalt felháborodással közli a hírt és mélyen elítéli a történteket. A román sajtó már sokkal visszafogottabb – megmaradnak a száraz tények közlésénél.

 

A legrészletesebben a ZIUA tekintélyes román napilap „Szlovákia NEM-et mond Sólyomnakcímmel közli az eseményeket megemlítve a „prágai tavaszt” és azt is, hogy szlovák közjogi méltóságok nem voltak hivatalosak, majd azzal zárja a cikket, hogy az utóbbi időben bizony nagyon elmérgesedett a két ország közötti diplomáciai viszony, megemlítve az utóbbi idők konfliktusait, köztük a dunaszerdahelyi focimeccsen történteket és a legújabb szlovák kisebbségi nyelvtörvényt is.

A COTIDIANUL „Sólyom a nem kívánt államfő” címmel nagyjából hasonlóan tényszerűen közli az eseményeket, kiegészítve azzal, hogy ez nem az első eset, hogy a magyar államfőt nem kívánt személynek nézték, nemrég Románia tagadta meg a magyar államfő repülőgépétől a leszállási engedélyt. A ZIARUL FINANCIAR és a GANDUL még rövidebben írja le a történteket, a többiektől pedig jó ha legalább megemlítik.

 

Az egyes online hírportálokon olvasható kommentelők írása azonban már sokkal érdekesebb.

A legtöbben ugyanis nem rejtik véka alá a magyarellenes felfogásukat. Többen is azt nehezményezik, hogy a magyarok mindenhol nagyon agressz1vek a környezetükben található nemzetiségekkel szemben, ez az egyik oka, hogy sehol sem szeretik őket. Egyikük konkréten le is írja, hogy a más országokban található románok nem követelnek autonómiát maguknak azokon a településeken, ahol többségben laknak, nem várják el, hogy mások tanuljanak meg románul, sőt, ők tanulják meg az adott állam nyelvét. Természetesen akadnak pozitív hozzászólók is, ezek közül azonban néhányról feltételezni lehet, hogy erdélyi magyar.

 

Mint ahogy az Európai Unió sem ítélte el eddig hivatalosan Szlovákiát a történtekért, úgy a román fél sem foglalt hivatalosan állást, beleértve a médiát sem. Az átlagemberek közül pedig sokan nem ítélik el Szlovákiát azért amit tett, helyette felsorolják a magyarok „régi bűneit”.

 

Vajon mi ennek az oka? Miért nem akar sok román elfogulatlanul véleményt mondani egy ilyen ügyben? Mit lehet tenni, hogy ez megváltozzon?

Szólj hozzá!

Címkék: szlovakia solyom


süti beállítások módosítása